BALTIC COUNCIL - Sir Christopher Cambridge (16-19 év)

Sir Christopher Cambridge (16-19 év)

Elhelyezkedés

A tábor a gyönyörű Cambridge-i Egyetemen kerül megrendezésre! A város világszerte ismert a híres egyetemnek köszönhetően, amely évente kb. 20 ezer embert lát vendégül. A város kis területének és diákbarát jellegének köszönhetően itt minden nemzetközi diák megtalálja a tökéletes helyet.

Iskola
Az iskola a Cambridge-i Egyetemhez tartozó Ridley Hall és a Newham College épületeiben található, amely a Cambridge-i Egyetem 31 kollégiumának egyike. Ennek köszönhetően a diákok az angolórákon kívül maguk is megismerhetik a világ egyik legrangosabb egyetemének diákéletét. A diákok rendelkezésére áll 11 tanterem és egy előadóterem, az épületek pedig néhány perc sétára találhatók a városközponttól. Az oktatás 13-16 fős csoportokban zajlik, ahova a diákok a világ minden tájáról érkeznek.

Program
Az iskola két különböző intenzitású programban kínál oktatást: klasszikus és intenzív program közül lehet választani. Minden osztályban különböző nemzetiségű, hasonló szintű angol nyelvtudással rendelkező gyerekek tanulnak (szintfelmérő teszt alapján), és a tisztán nyelvi órák mellett a diákoknak lehetőségük van a későbbi tanulmányokra felkészítő készségek elsajátítására is. A tanulás mellett a Sir Christopher gazdag programot kínál tanórán kívüli tevékenységekből: sport, kulturális, művészeti és sok más programlehetőség.

Klasszikus program
- heti 20 angol tanóra (15 óra), heti 13 kiegészítő tevékenység, a tanulást a megadott időpontok bármelyik vasárnapján kezdheted el, tetszőleges számú héten keresztül (maximum hat).

Intenzív program - heti 28 angol tanóra (21 óra), heti 9 kiegészítő tevékenység, a megadott dátumok bármelyik vasárnapján elkezdheted a tanulást tetszőleges számú héten keresztül (maximum hat).

Tanórán kívüli tevékenységek és kirándulások
A kiegészítő tevékenységek (heti négy napon) kínálatában különböző művészeti - és sporttevékenységek, társasjátékok, nyelvi játékok és még sok más szerepel. A program része lehet továbbá a helyi múzeumok, a botanikus kert, a Cambridge-i Egyetem kollégiumainak meglátogatása, vagy egy hajókirándulás a Cam folyón. Ezen kívül az iskola lehetőséget kínál "közösségi tevékenységekben" való részvételre, pl. vitaklubban vagy egyetemi légkörben tartott tematikus előadásokon. A tábor további előnye a szabadidő (csütörtökön az angol órák előtt vagy után), amelynek köszönhetően a diákok élvezhetik Cambridge kulturális kínálatát.
A programot kiegészíti a minden szombaton megrendezésre kerülő heti egész napos kirándulás. 2021-ben a diákok többek között Londonba, Brightonba, Leedsbe és Windsorba tettek látogatást.

Szállás és étkezés
A kollégiumok az iskola épületeiben találhatók, ahol a tanulmányok folynak, vannak egyágyas és kétágyas szobák, többnyire közös fürdőszobával. Kérésre a Ridley Hallban saját fürdőszobával rendelkező szobák is elérhetők. A mosás ingyenes, és az ágyneműt hetente cserélik. A diákok az iskola étkezdéiben étkezhetnek, a vegetáriánus étrend és bármilyen más diéta is biztosított, de erről az iskolát előre értesíteni kell. A bentlakásos iskolában gondnokok is laknak, akik a tanulókról való gondoskodást biztosítják a nap 24 órájában. A diákok 20 font kaució ellenében kapják meg a szobák és a kollégiumok kulcsait.

Időpontok 2024
June 30 – July 14 (2 weeks)
June 30 – July 21 (3 weeks)
June 30 – July 28 (4 weeks)
July 14 – July 28 (2 weeks)
July 14 – August 04 (3 weeks)
July 14 – August 11 (4 weeks)
July 21 – August 04 (2 weeks)
July 21 – August 11 (3 weeks)
July 28 – August 04 (1 week)
July 28 – August 11 (2 weeks)
August 04 – August 11 (1 week)


Árak:
1 week    £1800.00
2 weeks    £2880.00
3 weeks    £3960.00
4 weeks    £5040.00

Az ár tartalmazza a következőket:

  • 20 lessons (15 hours) of English language teaching per week (all levels)
  • Residential accommodation on campus at Ridley Hall and Newnham College
  • All meals (3 per day)
  • Activities
  • 1 full-day excursion per week
  • Transfers to and from London Heathrow or London Stansted on Sundays
  • Welfare supervision with high staff-to-student ratio
  • 24 hour emergency telephone line

Ez is érdekelheti

Összes iskola
Fel